Európa békéje a tét

Megígérték Gorbacsovnak, hogy ha az egyesített Németország a NATO tagja maradhat, akkor a NATO egy centimétert sem fog keletre terjeszkedni. Az igaz viszont, hogy ezt nem foglalták bele a szerződésekbe.

Jelcin már 1993-ban tiltakozott a NATO keleti bővítése ellen, egy Clintonnak írott levélben.

Tisztelt Rainhard Kloucek főtitkár úr!

Nagyon köszönjük kimerítő válaszát a Magyar Páneurópai Unió „Európa jövője: háború vagy béke” nyilatkozatunkra. Az abban felvetett kérdéseket szeretnénk ez úton részletesebben is megválaszolni. Két kérdésre szeretnénk kitérni, az egyik az orosz-ukrán háború, a másik az Európai Unió jövőbeli konstrukciójával kapcsolatos.

Ami a háborúval kapcsolatos kérdéseket illeti, mi kizárólag nyugati hírforrásokra építünk. (Mint ismeretes az orosz hírforrásokat az Európai Unió betiltotta, tehát ha akarnánk, akkor sem férnénk hozzá.)

Állásfoglalásunk lényege, hogy szükségesnek éreztük a nyugat oldaláról megvizsgálni, vajon mindent megtettünk-e a béke, illetve a háború megelőzése érdekében.

A Gorbacsovnak tett ígéretek

Az 1990-ben, a NATO-tagországok és a Szovjetunió vezetői között a német újraegyesítéssel kapcsolatos tárgyalásokról szóló visszaminősített dokumentumokat az amerikai National Security Archive 2017-ben közzétette. (Lásd: https://nsarchive.gwu.edu/briefing-book/russia-programs/2017-12-12/nato-expansionwhat-gorbachev-heard-western-leaders-early).

Ez 30 dokumentumot tartalmaz. Ebből három foglalkozik kifejezetten a NATO keleti terjeszkedésével, konkrétan azzal az ígérettel, hogy, ha az egyesített Németország a NATO tagja maradhat, akkor a NATO egy centimétert (inch/coll) sem terjeszkedik kelet felé.

A 05-ös sorszámot viselő 1990. február 9-én kelt dokumentum Mihail Gorbacsov, Eduard Sevardnadze és James Baker amerikai külügyminiszter megbeszéléséről szól. Ebben Baker a következőket mondja:
„We understand the need for assurances to the countries in the East. If we maintain a presence in a Germany that is a part of NATO, there would be no extension of NATO’s jurisdiction for forces of NATO one inch to the east. At the end of the day, if it is acceptable to everyone, we could have discussions in a two plus four context that might achieve this kind of an outcome.”

(„Megértjük, hogy a keleti országoknak biztosítékokra van szükségük. Ha fenntartjuk jelenlétünket egy olyan Németországban, amely a NATO része, akkor a NATO erői számára a NATO joghatóságának kiterjesztése egy centiméterrel keletebbre nem történne meg. Végső soron, ha ez mindenki számára elfogadható, akkor kettő plusz négyes kontextusban folytathatnánk olyan megbeszéléseket, amelyekkel ilyen
eredményt érhetnénk el.”)

A 06-os dokumentum szintén 1990. február 9-i dátumú, ez Baker és Gorbacsov közötti beszélgetést rögzíti.

Ebben Baker a következőket mondja:

„And the last point. NATO is the mechanism for securing the U.S. presence in Europe. If NATO is liquidated, there will be no such mechanism in Europe. We understand that not only for the Soviet Union but for other European countries as well it is important to have guarantees that if the United States keeps its presence in Germany within the framework of NATO, not an inch of NATO’s present military jurisdiction will spread in an eastern direction.”

„És az utolsó pont: A NATO az amerikai jelenlét biztosításának mechanizmusa Európában. Ha a NATO-t felszámolják, nem lesz ilyen mechanizmus Európában. Megértjük, hogy nemcsak a Szovjetunió, hanem más európai országok számára is fontosak a garanciák arra, hogy ha az Egyesült Államok a NATO keretein belül
megtartja németországi jelenlétét, akkor a NATO jelenlegi katonai joghatóságának egyetlen centimétere sem fog keleti irányba terjeszkedni”.

Végül a 08. számú dokumentumban James Baker amerikai külügyminiszter tájékoztatja Hans-Dietrich Genschert a Gorbacsovval folytatott tárgyalásáról, ebben a következőket mondja:

„There’s one other point I raised with him, and here again his response was interesting. I told him that the FRG’s leadership was strongly in favor of a unified Germany remaining in NATO and not being neutral. I explained that we agreed with this, and thought the Soviets should not reject such an outcome. In this regard, I mentioned that it was unrealistic to assume that a big, economically significant country like Germany could be neutral. And then I put the following question to him. Would you prefer to see a unified Germany outside of NATO, independent and with no US forces or would you prefer a unified Germany to be tied to NATO, with assurances that NATO’s jurisdiction would not shift one inch eastward from its present position? He answered that the Soviet leadership was giving real thought to all such options, and would be discussing them soon „in a kind of seminar”. He then added: „Certainly any extension of the zone of NATO would be unacceptable.” (By implication, NATO in its current zone might be acceptable.)”

(„Van még egy pont, amit felvetettem neki, és itt is érdekes volt a válasza. Elmondtam neki, hogy a BRD vezetése határozottan amellett van, hogy az egységes Németország maradjon a NATO-ban, és ne legyen semleges. Elmagyaráztam, hogy mi egyetértünk ezzel, és úgy gondoltuk, hogy a szovjeteknek nem kellene elutasítaniuk egy ilyen eredményt. Ezzel kapcsolatban megemlítettem, hogy irreális azt feltételezni, hogy egy olyan nagy, gazdaságilag jelentős ország, mint Németország semleges lehet. Majd a következő kérdést tettem fel neki. Jobban örülne-e egy egyesült Németországnak a NATO-n kívül, függetlenül és amerikai erők nélkül, vagy inkább a NATO-hoz kötve, biztosítva, hogy a NATO joghatósága egy centimétert sem mozdul el kelet felé a jelenlegi pozíciójától? Azt válaszolta, hogy a szovjet vezetés minden ilyen lehetőségen komolyan elgondolkodik, és hamarosan „egyfajta szeminárium keretében” megvitatja azokat. Majd hozzátette: „Természetesen a NATO övezetének bármilyen kiterjesztése elfogadhatatlan lenne”. (Ebből következik, hogy a NATO a jelenlegi övezetében elfogadható lenne.”)”)

Tehát megígérték Gorbacsovnak, hogy ha az egyesített Németország a NATO tagja maradhat, akkor a NATO egy centimétert sem fog keletre terjeszkedni. Az igaz viszont, hogy ezt nem foglalták bele a szerződésekbe.

Jelcin már 1993-ban tiltakozott a NATO keleti bővítése ellen, egy Clintonnak írott levélben. Ekkor fejezte ki igényét, hogy a kiterjesztett NATO-nak egy általános biztonsági szerződés keretében Oroszország is tagja legyen, enélkül Csehország és Lengyelország tagsága elfogadhatatlan.
Forrás: http://www.nytimes.com/1993/10/02/world/yeltsin-opposes-expansion-of-nato-in-easterneurope.html

A CAF (Conventional Armed Forces in Europe, magyarul CFE) megállapodást a nagyhatalmak 1990 nov. 19-én Párizsban írták alá. Ennek hatálya az Atlanti óceántól az Uralig terjedt. 1999-ben ezt Isztambulban módosították, melyet végül a NATO országok nem hajtották végre hivatkozva arra, hogy Moldvába és Grúziába oroszok vonultak be. NATO követelésére az oroszok megkezdték a csapataik kivonását, azonban ezt a NATO nem tartotta elégségesnek. (Magyarország ekkor már a NATO tagja volt – 1999).

A NATO csapatokat kezdett telepíteni Romániába és Bulgáriába. Az oroszok követelték – mivel Románia és Bulgária nem volt NATO tag, hogy az Egyesült Államok a megállapodásnak megfelelően vonja ki erőit. Ezt követően 2004-ben Romániát és Bulgáriát mégis felvette a NATO. Erre az oroszok 2007 decemberében
felmondták ezt a szerződést kifogásolva Románia és Bulgária – tekintettel a Fekete-tengeri jelenlétükre, valamint a Balti-országok NATO csatlakozását. Ezt követte az USA részéről Ukrajna befolyási övezetté válása, Majdan stb.

A NATO keleti kiterjesztéséről szóló vita az Egyesült Államokban

A NATO keleti terjeszkedéséről az Egyesült Államokban már a kilencvenes évek elején megkezdődött a vita, e vitában a kiterjesztés mellett érvelt Zbigniew Brzezinski
(http://www.foreignaffairs.com/articles/50579/zbigniew-brzezinski/a-plan-for-europe-how-to-expand-nato), míg számosan ellenezték. Közülük említeni lehet a CATO Institutot (https://www.cato.org/foreign-policybriefing/nato-expansion-danger-second-cold-war) és számos neves amerikai politikust (http://www.bu.edu/globalbeat/nato/postpone062697.html). Végül a Szenátus 1998. április 30-án a NATO bővítése mellett döntött. (https://www.armscontrol.org/act/1998-04/features/senate-resolution-natoexpansion)

A következő lényeges és a jelenlegi orosz-ukrán háborúhoz vezető lépés a NATO 2008. évi bukaresti ülésén született, amely kimondta, hogy „23. NATO welcomes Ukraine’s and Georgia’s Euro-Atlantic aspirations for membership in NATO. We agreed today that these countries will become members of NATO.”
(http://www.nato.int/cps/en/natolive/official_texts_8443.htm). A határozat az Európai Gazdasági Közösség alapító államainak és Magyarországnak ellenkezése ellenére történt
(https://www.nytimes.com/2008/04/03/world/europe/03nato.html)

A Magyar Páneurópai Unió Európa békéje érdekében Henry Kissinger nézetét osztja, aki 2014-ben a következőket mondta:
“The West must understand that, to Russia, Ukraine can never be just a foreign country. Russian history began in what was called Kievan-Rus. The Russian religion spread from there. Ukraine has been part of Russia for centuries, and their histories were intertwined before then. Some of the most important battles for Russian freedom, starting with the Battle of Poltava in 1709 , were fought on Ukrainian soil. The Black Sea Fleet — Russia’s means of projecting power in the Mediterranean — is based by long-term lease in Sevastopol, in Crimea. Even such famed dissidents as Aleksandr Solzhenitsyn and Joseph Brodsky insisted that Ukraine was an integral part of Russian history and, indeed, of Russia.”
http://www.washingtonpost.com/opinions/henry-kissinger-to-settle-the-ukraine-crisis-start-at-theend/2014/03/05/46dad868-a496-11e3-8466-d34c451760b9_story.html
(A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszország számára Ukrajna soha nem lehet csak egy idegen ország. Az orosz történelem a Kijevi Ruszban kezdődött. Az orosz vallás onnan terjedt el. Ukrajna évszázadok óta Oroszország része, és történelmük már korábban is összefonódott. Az orosz szabadságért vívott legfontosabb csaták némelyikét, kezdve az 1709-es poltavai csatával, ukrán földön vívták. A Fekete-tengeri Flotta – Oroszország eszköze a földközi-tengeri hatalom kivetítésére – hosszú távú bérleti szerződés alapján a krími Szevasztopolban állomásozik. Még az olyan híres disszidensek is, mint Alekszandr Szolzsenyicin és Joszif Brodszkij is ragaszkodtak ahhoz, hogy Ukrajna az orosz történelem, sőt Oroszország szerves része.)
Majd 2022-es Davosi világgazdasági fórumon lényegében megismételte korábbi koncepcióját:
“Looked at from a long-term point of view, Russia has been, for 400 years, an essential part of Europe, and European policy over that period of time has been affected, fundamentally, by its European assessment of the role of Russia. Sometimes in an observing way, but on a number of occasions as the guarantor, or the instrument, by which the European balance could be re-established. Current policy should keep in mind the restoration of this role is important to develop, so that Russia is not driven into a permanent alliance with China.”
(https://www.weforum.org/agenda/2022/05/kissinger-these-are-the-main-geopolitical-challenges-facing-theworld-right-now/)
„Hosszú távon szemlélve Oroszország 400 éven keresztül Európa lényeges része volt, és az európai politikát ezen időszak alatt alapvetően befolyásolta Oroszország szerepének európai megítélése. Néha megfigyelő módon, de számos alkalommal úgy, mint a garanciavállaló, vagy az eszköz, amellyel az európai egyensúlyt
helyre lehetett állítani. A jelenlegi politikának szem előtt kell tartania, hogy ennek a szerepnek a helyreállítását fontos fejleszteni, hogy Oroszország ne kényszerüljön állandó szövetségre Kínával”.

Természetesen amellett, hogy az orosz gondolkodással Ukrajnát illetően számolni kell, ez semmiképpen nem foszthatja meg Ukrajnát attól a jogától, hogy önálló nemzet maradjon. Itt vetődik fel legélesebben a kompromisszum szükségessége.

A Magyar Páneurópai Unió véleménye az, hogy Európa alapvető érdeke, hogy a kissingeri koncepciót elfogadja. Ezt bizonyítja az is, hogy a 2014-es ukrajnai rezsimváltásig Európa és Oroszország között jó és a kölcsönös érdekeken alapuló volt a kapcsolat, ami megnyilvánult Oroszországnak az Európai Űrügynökség munkájában való részvételében, az ITER-ben (International Thermonuclear Experimental Reactor), a nyersanyagok biztosításában és még számos más területen, például nem utolsó sorban abban, hogy Oroszország egy óriási piac az európai, különösen a német gépipar számára.

Az Európai Unió jövőbeli konstrukciója

A Magyar Páneurópai Unió síkra száll az európai országok egyre szorosabb együttműködése mellett, ez azonban nem jelentheti egy centralizált nem-demokratikus birodalom létrejöttét (a birodalom kifejezés Jose Manuel Barrosotól, az Európai Bizottság volt elnökétől származik), amely nem veszi figyelembe az egyes
tagállamok eltérő gazdasági és társadalmi adottságait, eltérő földrajzi helyzetét, sőt olyan normákat állít (például a klímapolitikában), amely mögött nincsenek megvalósíthatósági számítások.

Az európai föderális állam létrehozásával kapcsolatban még az 1970-es években három olyan tanulmány, a Werner, a Marjolin és a MacDougall jelentés született, amely felmérte ennek lehetőségét:
https://ec.europa.eu/economy_finance/publications/pages/publication6142_en.pdf
https://www.cvce.eu/content/publication/2010/10/27/93d25b61-6148-453d-9fa7-
9e220e874dc5/publishable_en.pdf
https://www.cvce.eu/content/publication/2012/5/31/c475e949-ed28-490b-81aea33ce9860d09/publishable_en.pdf
Mindhárom jelentés a létező föderális államok (Egyesült Államok, Német Szövetségi Köztársaság, Kanada, Ausztrália, Svájc) és létező egységes (unitary) államok (Franciaország, Olaszország, Egyesült Királyság) konkrét példája alapján azt vizsgálta, hogy mi a gazdasági és társadalmi feltétele egy unió létrejöttének. Ezt
legteljesebben a MacDougall jelentés tartalmazza.

Ez a jelentés 1977-ben arra a következtetésre jutott, hogy az Európai Unió erőteljesebb integrációja és egy monetáris unió létrehozása a föderális uniót megelőző szakaszban a GDP 2,-2,5%-ának megfelelő szövetségi költségvetést igényelne, egy későbbi szakaszban a GDP 5-7%-kát és ha az EU egy egységes föderális állam lenne, mint az USA, csak nagyobb állami szektorral, akkor a GDP 25%-kát. Jelenleg a közös költségvetés a GDP 1 százalékát teszi ki, és nincs olyan ország, amelyik lényegesen többet kívánna befizetni, a teljes föderáció követelményei tehát nem adottak.

In 1977, this report suggested that increased integration in the EU and the establishment of a monetary union would require a federal budget of 2-2.5% of GDP in a pre-federal stage, 5-7% at a later stage, and 25% if the EU were to become a full federal union state like the USA, with a much bigger public sector.

A Marjolin jelentés a regionális különbségek mérséklésének szükségességét hangsúlyozza. Ennek keretében javasolja egy közös munkanélküli-alap felállítását, amely egyben a lakosság uniós elkötelezettségét is növelné. A jelentés szerint ez az elkötelezettség a gazdasági és monetáris unió létrehozásának alapfeltétele:
„a népesség nagy részének úgy kell éreznie, hogy az unióhoz tartozik”. Ezzel szemben az Eurobarométer 2018. évi felvétele szerint az európaiak több mint egyharmada (35%) kizárólag a saját országához tartozónak, 55%-a pedig elsősorban a saját országához másodsorban Európához tartozónak érzi magát Azok, akik elsősorban európai állampolgárként határozzák meg magukat, az európaiaknak mindössze 6%-át teszik ki. (Standard Eurobarometer 89. Spring 2018, p.35). Mindez azt jelenti, hogy a teljes körű integráció feltételei az identitás-oldalról sem adottak. Végül említsük meg, az európai alkotmányt a franciák és a hollandok (jobb- és baloldal egyaránt) népszavazáson utasították el, majd az írek is (első fordulóban)
leszavazták a Lisszaboni szerződést végül a Brexit is jelezte, hogy nem lehet erőszakkal végrehajtani Európa egységesülését.

A Magyar Páneurópa Unió meggyőződése, hogy Európa építésénél a gazdasági és társadalmi realitásokból kell kiindulni, mert különben az eredmény az elutasítás és a szétesés lesz. Richard Coudenhove-Kalergi is meglehetősen pragmatikusan gondolkodott, amikor még a második világháború idején, a háború utáni
Európa lehetőségeit mérlegelve megállapította: „A jövőbeli európai unió bizonyára az Európai Liga és az Európai Egyesült Államok közötti kompromisszumos megoldás lesz.” (In: Richard N. CoudenhoveKalergi: Postwar European Federation. Contributions of the Research Seminar for Postwar European Federation. New York University, New York, 1943. 16–24.)

A magyarokban mindig megvolt a hajlam, hogy a saját igazuk érdekében hatalmas túlerővel szembeszálljanak. Ezt tették 1703-ban a Rákóczi Szabadságharc idején, vagy 1848-ban, amikor az ország függetlenségéért szálltak síkra, 1956-ban, amikor az elnyomó kommunista rendszer és a Szovjetunióval szemben harcoltak, és 1989-is, amikor megnyitották a vasfüggönyt hozzájárulva Németország egyesítéséhez.

1989-ben a Magyar Páneurópa Unió Habsburg Ottó beszédeinek hatására és éppen a szovjet diktatúra ellen jött létre. A szervezetünkbe – mint ahogy az akkori ellenzéki MDF-be is – az 1988-89-es évek elnyomástól, a szólás-szabadság hiányától szenvedő, meghurcolt értelmiségiek, művészek, polgárok léptek be. Ők képezik ma is a Magyar Páneurópa Unió gerincét, akik jól emlékeznek Habsburg Ottó a Nemzetközi Páneuópa akkori elnökének szavaira; hogy „minél messzebb van a döntéshozatal az érintettektől, annál jobban sérül a szabadság”! továbbá, hogy „…a nemzetek határok nélküli Európáját akarom.”

Most is hajlandók vagyunk harcolni egy olyan Európa érdekében, amely nem Európán kívüli elitek önös hatalmi, hanem az európai lakosság egészének érdekeit szolgálják, keresve azokat a területeket, amelyek Európa lakosait összekötik, háttérbe szorítva azokat, amelyek elválasztják.

Budapest, 2022. 06. 15.

Közzéteszi Aba Béla MPUE elnök
Lóránt Károly közgazdász
szakmai véleményének felhasználásával