„Magyarországon csak azt tudják rólam, hogy él valahol a hegyeken túl egy Csé” – nyilatkozta a magyar állami televíziónak az 1980-as évek legelején Cs. Szabó László író. A hatalmas műveltségű, sok évtizedet Londonban élt esszéistáról Papp Endre irodalomtörténész, a Hitel főszerkesztője írt monográfiát, a művet a folyóirat májusi estjén mutatták be a budai MOM Művelődési Házban. Az új kötet szerzőjét kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Főszerkesztő úr, Cs. Szabó Lászlónak a sok évtizedes emigráció ellenére rendkívül fontos volt hazája, Magyarország. Nekünk ma, 38 évvel földi léte befejezése után miért fontos Cs. Szabó László életműve?
– Miért, fontos? Cs. Szabó nincs a közbeszédben, mint hallom, már az egyetemen sem kerül szóba, az irodalmi kánonba is csak most kezd „visszakéredzkedni” (attól függ, persze, ki, kik írják azt). Életműve mindenek előtt azért fontos, mert igazi stílusművész volt, az esszé nagymestere. Egymást erősíti műveiben a hallatlan tudásanyag, a tanító jelleg, a személyes vallomásosság, az emberi dráma kifejezése a briliáns, választékos, szellemes és könnyed nyelvhasználattal. Minden műnemben kipróbálta magát. Nem jelentéktelenek a kisprózái, de írt hangjátékokat és verseket is. Az irodalomtudomány rendszerezése a 20. századi nyugati magyar emigrációs irodalom egyik reprezentánsaként sorolta be.
Ám Csé több volt, mint egy múltba ragasztó irodalomtörténeti kategória reprezentánsa.
A teljes interjú.
Kép: hitelfolyoirat.hu