Az ellenzéki mixelt koalícióban résztvevő pártokra 1 millió 947 ezren szavaztak április 3-án. Dr. Somogyi János ügyvédnek, politikai publicistának tett föl kérdéseket a Présház.
– Ügyvéd úr, 2004. december 5-én a gyurcsányi kirekesztő politikára 1 millió 34 ezren voksoltak, most csaknem kétmillióan szavazták meg a társadalom lerombolását. A Gondviselésnek köszönhetően 3 millió 57 ezer plusz 332 ezer választó a megmaradásra voksolt. Noha a törvényhozási kétharmad létrejött, miért nem dőlhetnek hátra foteljükben a felelősen gondolkodó polgárok?
– Ebben az országban a kormánypártok ellenzéket megsemmisítő választási győzelme ellenére sem lesz béke. Itt nem lesz nyugodt építőmunka a közjó érdekében, mert a parlamenti ellenzék, amelyet inkább a nemzetközi globalista birodalom tartótisztjei által irányított ügynöki kirendeltségnek lehet nevezni, gondoskodni fog a társadalom folyamatos izgatásáról, a lakosság körébeni zavarkeltésről, valamint a törvényes kormány munkájának akadályozásáról, a nemzetközi közvélemény előtti rágalmazásáról.
Hiába a Gondviselés és a Nép bölcsessége, nem sikerült elhárítani az társadalomra életveszélyt jelentő globalista ügynök-ellenzék aknamunkáját. Amit ráadásul már a magyar adófizetők pénzén folytatnak, egyfajta nyílt háború formájában, mert amíg nem jutnak totális hatalomra CSAK háborúban tudnak gondolkodni. Ez a tőről metszett bolsevik mentalitás.
Meggyőződésem, hogy mindezt az Orbán kormány is tudja, látja és megtalálja a törvényes lehetőségeket az ellenzéki társadalomellenes aknamunka kivédésére. Ehhez azonban az eddigi nagy-nagy türelem helyett a törvénysértő ellenzéki magatartások esetén a törvény teljes szigorával kellene fellépni, hogy mindenki láthassa, érezhesse, hogy Magyarország nem következmények nélküli ország, ahol bárki, bármit, büntetetlenül megtehet.
– Az ellenséges kognitív hadviselés elsősorban a fővárosiakat zombifikálta. A magyar értelmiség hogyan védheti meg polgártársait a további agymosástól?
– De ki is az értelmiségi? Az biztos, hogy nem feltétlenül a diplomások tartoznak ebbe a kategóriába. A polgári létben, a magyar valóságban élő, józan paraszti ésszel gondolkodók nem feltétlenül szorulnak az agymosás elleni védelemre, sőt inkább ők adhatnak példát a másokat lenéző, gőgös, öntelt úgynevezett értelmiségieknek.
A történelmi méretű választói támogatást élvező kormányzat megfelelő kultúrpolitikával, gazdaságpolitikával, nem utolsósorban oktatáspolitikával és főként példamutató határozottsággal lényegesen hatékonyabban tudná megvédeni az ideológiai szennyezéstől (agymosástól) az állampolgárokat, elsősorban a legveszélyezettebbeket, a fiatalokat.
– A vereséget szenvedett szélsőség bőszülten támadja a demokráciát. Ehhez ma is, a jövőben is erős támogatást kap a brüsszeli hungarofóboktól. Hogyan vonhatunk be mi is nemzetközi szervezeteket a demokrácia megvédésébe?
– A nemzetközi, internacionalista hálózatok a bolsevik-liberális, manapság a globalista körök történelmi hagyománya. A szuverén, független , önálló nemzetekre kevésbé jellemző az ideológiai alapú szövetkezés, mert másként jár az eszük kereke és nem foglyai világhatalmi törekvésű ideológiáknak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szabad, szuverén nemzetek egyedül lennének, hiszen szükségük is van az összefogásra, szövetségesekre ahhoz, hogy biztosítani tudják a népük, nemzetük jólétét, békéjét, biztonságát. Eredetileg ilyen célból jött létre az Európai Unió is, de mára a legnagyobb veszélyt ez az alakulat jelenti az egyes tagországok szuverenitására, jólétére, békéjére, biztonságára. Magyarország azonban, amíg nemzeti kormánya van, nincs és nem is lesz egyedül a létét fenyegető harc elleni küzdelemben.
Molnár Pál
Kép: MTI