A globalista világ uraiban az áprilisi magyar választások után tudatosult, hogy nem elég Orbán Viktort kiiktatni a politikából, hanem az egész bűnös, kurucos Magyar Népet kell lecserélni, mielőtt még a renitens példáján az európai népek is öntudatra ébrednének – írja Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvéd, politikai publicista. Őt kérdezte a Présház.
– Ügyvéd úr, Ugros eliminandos esse: „a magyarok kiirtandók vannak” – rögzítette parancsban 907-ben a Német-Római Birodalom kamarillája. A pozsonyi csatában azonban győztünk. Eltelt 1100 év, a nyugati hungarofób rasszizmus a régi. Mi benne az új?
– Igaza van Szerkesztő úr! Valóban nincs új a nap alatt. A történelem ismétlődik. Az emberi természet semmit sem változott az elmúlt néhány ezer év alatt, csak a technika fejlődött, úgy, hogy ma már az Emberiség akár ki is irthatja magát, ha akarja. De – ahogy a költő mondja – az Élet élni akar.
A magyarok pedig igazán akarnak. A magyarok különlegesek, mint a hagymaszósz. Kiirthatatlanok. A Nyugati Civilizáció viszont sokkal sérülékenyebb. Jelenleg komoly veszélyben van. Hanyatlik, pusztul. A világhatalomra törő globalista világerő, világ elit minden eszközt bevet, hogy letörje a szuverén nemzetek ellenállását. Mi, magyarok, büszkék lehetünk, hogy ebben a küzdelemben – ami a népek, nemzetek önállóságáért, identitásának, szabadságának megmaradásáért folyik – példamutató szerepet töltünk be. Csak úgy, mint a Világtörténelem során már több esetben is például 1456-ban (Nándorfehérvárnál), 1848-ban, 1956-ban.
– A kozmopolita struktúra számára a nemzet ősellenség, és mindig a liberális világforradalom győzelméért harcol. A magyarságról azonban már IV. Béla királyunk megírta, hogy natio contradictionis: az ellenállás nemzete. Hogyan élhetjük túl győztesen az armageddont?
Őt a tatárok támadták – doksi.net
– Világvége (armageddon) egyelőre nincs napirenden, legalábbis még elkerülhető. Vannak ugyan komoly politikai tényezők, akiket a világuralmi célok vezérelnek, amelyek feszítik a húrt például most éppen Európában. Ukrajnát boldogan odadobnák a világjátszmájuk játszóteréül, letesztelni a győzelmi esélyeiket. Mit számít nekik akár egy nép pusztulása, tönkretétele, földönfutóvá válása, ha ez az ára a céljuk elérésének. Ukrajnát pedig majd az európai szolganépek újjáépítik. Nekik.
Mi, magyarok ezt csak végtelenül bölcs politikával, a kozmopolita struktúra ütőerén tartva a kezünket élhetjük túl, komoly vérveszteség nélkül. A Világ ugyanis nem a Nyugati globalista világ erőből áll. Vannak még más szereplők is a Világszínpadon, akik nem statisztákként vannak ott jelen. Szerencsénkre nemrégen olyan bölcs döntést hozott a magyar nép, hogy nem engedte át az ország irányítását annak a globalista világuralomra törekvőnek elkötelezett politikai összefogásnak, akik sohasem gondolkodtak magyar hazában, akik minden eszmei hit nélküli pitiáner karrieristák, megélhetési politikusok. Jól példázza ezt az is, hogy hőbörögnek, diktatúráznak, bojkottálnak most is, de a adófizetők pénzéből kapott milliós nagyságrendű képviselői fizetésükért még az általuk a kukába dobandó magyar Alkotmányra leteszik azért az esküt. Más kérdés, hogy mit is – pontosabban mennyit is – ér az ő esküjük.
– Az itthoni globál-beltenyészet a választás után is a csurcsányi tébolypolitikát folytatja. Az erkölcsi hullák luxusvillákból szolgálják az ugros elimindandos esse hazugságpolitikát. Hogyan erősíthetjük meg a szellemi végvárrendszert?
– Ezt a magyar parlamenti ellenzéket, amely már megüzente, hogy ott folytatja majd a következő ciklusban is, ahol a néhány hete végződött parlamenti ciklusban tette, mindezek ellenére komolyan kell venni. El kell fogadni, hogy ez az ellenzék erre képes. Ennyit tud. Balhézni, hőbörögni, rágalmazni, hazudni és a globalista tartótisztjeinek az utasításait teljesíteni.
Ellenzéki hisztéria a közmédia épületében – hirtv
Mit tehet ez ellen a törvényes kormány? Élni kell a törvények által adott lehetőségekkel, jobban, mint ahogyan eddig tette. A kormány semmit sem kockáztat azzal, ha a törvény szigorával jár el a jogsértőkkel szemben, hiszen a törvénysértések feletti szemhunyás, elnézés esetén is diktatúrázással, demokráciadeficittel, maffiaállamozással rágalmazzák ország-világ előtt az immár negyedszerre kétharmados népakarattal megválasztott nemzeti kormányt.
Molnár Pál
Címkép: Pozsonyi csata – Peter Johann Nepomuk Geiger/wikipedia