Teljes gyurcsányi összeomlás

A baloldali vezér nekitámadt tanítómesterének, Marx Károlynak. Bejelentette: Vissza akarja forgatni a történelem kerekét.

Amíg van esély megfordítani a történelem kerekét, addig küzdeni kell – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt politikai tanácskozásán, szombaton, a választási eredményeket értékelve.

A pártelnök azt mondta, az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el a demokratikus oldal.

„Demokratikus oldal….”

Azaz maga a demokrácia szavazta le „a demokratikus oldalt.”

Nemcsak az ellenzéki pártok szenvedtek vereséget, hanem az igény a polgári eszmékre, egy polgári Magyarországra – fogalmazott.

Tehát ő, a szélsőbaloldal vezetője akarta kialakítania polgári Magyarországot – rántotta le a leplet eddigi titkáról.

Önkritikát is gyakorolt.

Gyurcsány Ferenc szerint öngyilkosság volt, hogy olyan jelöltet választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki le akarta váltani az ellenzéket.

Mindez az ő vezérletével történt.

Bezzeg valaki szólt.

Csak Dobrev Klára mondta azt, hogy a jelölt alkalmatlan. “Dobrev Klárával győztünk volna” – szögezte le.

A tömegbe lövető hazugságrém mára példakép lett.

Szerinte a “Gyurcsány” már egy jelző lett, a küzdés, a kitartás szinonimája és arra bíztatta az embereket, küzdjenek, tartsanak ki, merjenek gyurcsányok lenni. “Legyetek Gyurcsányok” – szólított fel.

“Mi előre megyünk és nem hátra” – jegyezte meg.

Noha beszéde elején még vissza akarta forgatni a történelem kerekét..

Majd bejelentette, hogy a nemzet megmentője kíván lenni.

Az ellenzéki pártok számára kevesebb önzést és több közös felelősségvállalást tart szükségesnek, “ha nem így lesz, a haza nem fogja túlélni”.

MTI; Présház

Kép: magyarnemzet.hu