A baloldali ellenzék egyik fő politikai reprezentánsa, Dobrev Klára, a március 7-én tartott kampányinterjújában energetikát érintő kijelentéseket is tett. Egyebek között kijelentette, hogy Paks II. szükségességét ők (a szocialista kormány) soha nem támogatta, az a Fidesz döntése volt. Erről kérdeztük Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét.
Elnök úr is így emlékszik?
A 10. Energiapolitikai Fórum elnöksége
A visszaemlékezéshez társulatunk honlapját hívom segítségül, amelyen dokumentálva van a hazai energiapolitika több, mint három évtizedes története.
Társulatunk 2010, december 11-i jubileumi, 10. Energiapolitikai Fórumán Süli János, aki akkor a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója volt, Az atomenergia és a Lévai Projekt címmel tartott előadást; akkor még Lévai Projekt volt a neve az atomerőmű bővítésének, később lett Paks II. Ez egy történelmi előadás volt, mind a nemzet, mind a magyar energetika történetében. Az előadás egy olyan ritka eseményről számolt be, amikor mi magyarok egy fontos dologban, az atomerőmű fejlesztés szükségességében, politikailag is egyetértettünk. Sajnos azóta sem volt ilyen.
Előadásában bemutatta a projekt előzményeit: a politikai egyetértés és a parlamenti szavazás dokumentumait is. Bemutatásra került a paksi bővítés szükségességéről szóló 2009. március 30-i évi parlamenti szavazás eredményjelző táblájának fényképe, amely 94,5 százalékos egyetértést mutat. Vagyis a felvezetőben hivatkozott interjúban elhangzott energetikai kijelentések tömény hazugságok.
2009.március 30-i parlamenti szavazás eredményjelző táblájának képe
Mikor alakult meg a projekttársaság?
- február 26-án Pakson. Fontos azonban az előzményeket is rögzíteni, amelyhez az Origo hírportálon 2009.november 9-én megjelent cikkből idézek:
2009.február 16-án, Gyurcsány Ferenc, aki akkor még miniszterelnök volt, parlamenti beszédében a következőket mondta: „Szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük”.
A következő fénykép, a hivatkozott előadás prezentációjában is megtekinthető, a Lévai projekt megalakulását követő sajtótájékoztatón készült 2009. február 26-án, amikor Gyurcsány bukása után már Bajnai Gordon volt a miniszterelnök.
Sajtóértekezlet az MVM tulajdonú projekttársaság alapításáról, Paks, 2009.02. 26.
Középen az asztalnál a szocialista miniszterelnök, Bajnai Gordon ül, jobbján Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek Zrt. akkori vezérigazgatója, (aki azóta szintén megtagadta korábbi álláspontját).
Jobbján pedig Süli János miniszter úr, akiről akkor még nem is sejthettük, hogy miniszter lesz, de hála Istennek az lett, akkor paksi vezérigazgatóként a Lévai Projekt vezetője is volt. Az említett urak mögött a táblára ez van felírva: „Az atomerőmű építése közös ügyünk”. Tehát a Paksi Atomerőmű bővítésről van szó és ez közös az ügyünk. Kinek a közös ügye ez? A szocialista kormánynak, és a villanyellátásért felelős cégeknek, vagyis az országnak.
Meddig tartott ez a nemzeti egység, hogyan bomlott fel?
2017-ben az MSZP választások előtti kongresszusán ismertetett programjukban
már ez áll: „A gazdasági növekedés egyik feltételeként, valamint az eladósodás megakadályozása érdekében felmondjuk a Paks 2-ről Oroszországgal kötött szerződést. Széleskörű társadalmi vita után népszavazást tartunk az új atomerőmű létesítéséről. A népszavazáson a szülők gyermekeik nevében is szavazhatnak, hiszen az ő jövőjükről van szó.” Vagyis nyíltan megtagadták a paksi bővítésre vonatkozó korábbi álláspontjukat. Akkor egy cikkemben így kommentáltam a pálfordulásukat: „Talán olyan politikai szándék húzódik meg e mögött, amit még most nem is értünk, de talán később meg fogunk érteni.” Mára közérthetővé vált, hogy országunk alapvető létérdekei nem számítanak, csak globalista támogatással a hatalom megszerzése, akár az ország tönkretétele árán is. Hiszen azóta már , ehhez az áruláshoz csatlakoztak a hatalommániás ország rontó „baloldali” szivárványkoalíció tagjai is. Ma a paksi bővítés elleni hazugság-cunami képezi közös „programjuk” egyik fő tételét.
A hivatkozott MSZP-s programban népszavazást is kilátásba helyeztek, ami azóta is kedvence az ország- rontóknak. Milyen népszavazást javasoltak?
Először összefoglalom, hogy miről javasoltak népszavazást tartani. A hét évvel korábban eldöntött közös ügyünkről, ami akkorra már a megvalósítás stádiumába került. Az általuk javasolt népszavazáson a szülők gyermekük nevében is szavaztak volna. Így növelték volna törvénytelenül a szavazatok számát azok, akik a jelenlegi törvényeinket igyekeznek rossz törvényeknek, igazságtalan törvényeknek feltüntetni, kétharmados alkotmányunkat szeretnék megpuccsolni. Kísért a múlt, a „kékcédulás” szavazás hajdani sikere. Miért nem kezdeményeztek népszavazást, a villamos energia-ipar privatizációjáról, a leépített termelő kapacitások pótlásáról, amikor még kormányzati felelősséget viseltek?
Milyen szerepe volt a szocialista kormányoknak a rendszerváltozás után?
A rendszerváltást követően a szocialista kormányok, az 1990-es évektől kezdve energetikai piacaink kisajátításával párhuzamosan, az angolszász piaci ideológiára (privatizálj, deregulálj, liberalizálj) alapozva „tervszerűen” leépítették a magyar energiarendszert. Ezért történelmi felelősség terheli a kommunistákat, akik a közösségi (szóhasználatuk szerint a „kommunista”) köztulajdon elkótyavetyélték, privatizálták. Ez az ős bűn, az eredendő oka annak, hogy energetikánk nehéz helyzetbe került, a villanyellátásban kapacitáshiány alakult ki.
Milyen erőfeszítéseket tett a nemzeti kormány az energetikában?
A nemzeti kormány 2014-től eredményes lépéseket tett az energetikai vagyon visszaszerzésére, a szükséges termelő kapacitás létrehozására. Ezek közé tartoznak Paks II. erőmű építésére tett erőfeszítései, amelyeket a kommunisták, most már más nemzetvesztőkkel koalícióban folyamatosan támadtak/támadnak. A kapacitás hiányok azonban nehezen pótolhatók. Különösen a hazánkra nehezedő uniós nyomás alatt, ami a Paks II. késleltetésében is látványosan megmutatkozott, s amit az ellenzéki propaganda azóta is folyamatosan támogat. Mára azonban már európai szinten is nyilvánvalóvá vált, hogy a „”nyugati modernitás” igényelte, a klímahisztéria miatt is (e-mobilitás, klímatizálás) egyre növekvő, villanyszükséglet a megújulókkal, fosszilis- és atomerőművek nélkül nem biztosítható. Az atomenergia az egyetlen történelmi távlatban is fenntartható energiaforrás a villanytermelésben. A magyar villamosenergia-rendszer megbízható, gazdaságos működését csak egy optimális struktúrájú, a rendszerszintű egyensúlyt és az ellátásbiztonságot egyaránt garantáló erőműrendszer tudja biztosítani. Ebben a meghatározónak az atomerőműveknek kell lenni.