Összeesküvés-tagadás – hamis érv

„A beszédtérben összeesküvés-elmélettel vagy gyűlöletbeszéddel vádolnak meg mindenkit, aki fel meri tételezni azt, hogy a háttérhatalmak beavatkoznak életünkbe” – rögzítette Bogár László közgazdász professzor. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Professzor úr, a fősodor sajtó megpróbálja nevetségessé tenni azokat, akik összeesküvéseket sejtetnek. Ám többek közt André Kostolany nemes nyugalommal írt olyan tőzsdei összeesküvésekről, amelyek óriási károkat okoztak, igaz, az összeesküvők a végén majdnem mindig megbuktak. Miért erőltetik görcsösen az összeesküvés-tagadást pont azok, akiknek elődei az Auróra cirkáló jeladó lövését is beépítették összeesküvésükbe?

– Olyan korban élünk, amelyben a tény, igazság, valóság fogalmai azért válnak súlytalanná, üressé, a szó szoros értelmében „semmit mondóvá”, mert a globális média gigantikus hatalmi gépezete ma már bármilyen valóság legyártására képes, vagyis a „globális valóságipari művek” emberek százmillióit tudják az általuk konstruált hamis valóságban tárolni. Mindez egy eddig elképzelhetetlen mélységű diktatúrát jelent.

Mert, ha az alávetettek számára a nekik „legyártott” hamis valóság az életük „természetes” kerete, akkor lázadni sem fognak, hisz vágyaikat és szükségleteiket is ez a gépezet állítja elő, pontosan úgy és azt kapják tehát, amit ez a gépezet „szükségletként” generált számukra. A nyugatias modernitás társadalomszerveződési rendszerében a hatalom mindig elrejtőzni törekszik, hisz, ha „nem látható”, akkor úgy gyakorolhat korlátlan befolyást, vagyis úgy ellenőrizhet mindent és mindenkit, hogy őt senki nem ellenőrizheti, hiszen ő „nincs is”, és ami „nincs” azt sem ellenőrizni, sem választani nem lehet.

A teljes interjú.

Kép: space.com