„We Must Remember the Past to Ensure our Future.” Biztonságos jövőnk érdekében emlékeznünk kell a múltra – fogalmazott Sammy Revel izraeli nagykövet az Aischwitz-Birkenau koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulóján. Ma az erőltetett felejtés a szélsőbaloldal egyik propagandacélja. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédnek, politikai publicistának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Ügyvéd úr, egy közép-európai ország világvárosvezetője úgy fogalmazott, hogy a kormánypártok „a múlt csatáit akarják újra vívni, én a jövőért küzdök.” Mi történne egy bíróságon, ha a vádlott azt mondaná a bírónak, hogy ő nem akar a múlttal foglalkozni, a jövőért harcol?
– Szerkesztő úr kérdései jórészt költőiek, amelyekre nem vár választ, hiszen azt mindenki ismeri. Mégis eszembe jut, hogy a jelenlegi budapesti főpolgármesterhez hasonlóan nyilatkoztak 1989-90 táján az MSZP vezető politikusai is, amikor a jogelőd MSZMP viselt dolgait firtató kérdéseket kaptak. Azt hangoztatták, hogy „elhatárolódnak a múltjuktól”. Ez már akkor is nagyon vicces volt, hiszen örök érvényű a költő József Attila intelme, miszerint a múltat be kell vallani és rendezni kell végre közös dolgainkat.
A jövő építésének is ez a feltétele, amit a főpolgármester úrnak és miniszterelnök aspiránsnak is illene tudnia.
– Ha egy nyugat-európai politikus annak idején a bunkerből feljőve a bunkert bekerítő keleti hadsereg parancsnokának azt mondta volna, ő nem akarja a múlt csatáit vívni, a jövőért küzd, vélhetően mi lett volna a tábornoki válasz?
A teljes interjú.
Kép: colorquotes.com