Eger írócsillaga magyar örökség

„Csak az a jó könyv, mely tanítója a nemzetnek” – vallotta Gárdonyi Géza, a nagy írónak alkotóművészete Magyar Örökség lett. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében sorra kerülő díjátadóra Cs. Varga István, az ELTE ny. irodalomtörténész professzora írt laudációt. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

Tanár úr, „Amiben a lelketek nyer, az az igazi nyereség” – rögzítette a remekművekkel nemzetének sok élményt ajándékozó művész. Mit nyer a magyar lelke, ha Széchenyi István nagycenki szarkofágja, Kölcsey Ferenc szatmárcsekei mauzóleuma után – vagy közben – Gárdonyi Géza egri sírhantjához is elzarándokol?

– „Az író és költő műve azzal, hogy itt hagyta, nem kész. Nemzete szellemében kell elkészülnie” – írta Németh László. Az Akadémián, a reformkor legfontosabb intézményének dísztermében hajdan „A legkülönb társaságban”, egy asztalnál ült „mind, aki számos; / Az asztalfőn maga Arany János.”

Kölcsey, Széchenyi és Gárdonyi és sok kiváló magyar sírja nemcsak turistacélpont, hanem nemzeti kultusz- és zarándokhely. Életük és művük példája erősíti a magyar nemzettudatot, önismeretet, növeli a hazaszeretet erejét.

Kép: visiteger.com

A teljes interjú.