Kézai írja: egészen Árpád idejéig Csigle mezején maradtak, s magukat ott nem hunoknak, hanem székelyeknek hívták. Ezek a székelyek ugyanis a hunok maradékai, akik midőn értesültek arról, hogy a magyarok ismét Pannóniába költöznek, Ruténia határainál elébük mentek a visszatérőknek, miután együttesen meghódították Pannóniát, részt nyertek belőle, de nem Pannónia síkján, hanem a blakkokkal együtt a határvidék hegyei között kapták meg részüket, így hát a blakkokkal elkeveredve állítólag azok betűit használják.
Ezek a székelyek pedig azt hitték, hogy Csaba elpusztult Görögországban… A Csaba, aki az Óperencián túlra költözött. Óperencia is megér egy misét.
A magyar népmesék távoli ködbe vesző vidéke, az Óperenciás tengeren túli világ. A mongol Dzsingisz kán vágyainak netovábbja volt a végtelen tenger, ahonnan már nincs tovább, és ahová – némi félreértéssel is – egyik utódja, Batu kán jutott el.
Mennyi kutakodás után sikerült eljutni a megfejtéshez, az rejtély. Az Ob der Enns lett az Óperencia, az egykori magyarok megszállta terület nyugati határfolyóján túli terület.
Ám még a hun korszakból, Atilla birodalmából ismerték az aperanti néptörzs egykori lakhelyét, és hagyományozhatták ránk Aperantia tartományának nevét. Aetoliának nevezték a Római birodalomban az országrészt, ami Görögország középső részén terült el, melynek egyik tartománya volt Aperantia. Ott, ahol a Vardar folyó habjai öntözik a bő termést hozó földeket. Ahol valamikor a folyóról vardarióta türköknek nevezett nomádnak minősített népcsoport talált magának új hazát. Egyik településüknek még ma is az a neve, hogy: Kumanovo.
A folyót a görögök Axiosznak hívták. Macedóniában, a Sár hegységben ered, és 420 kanyargós kilométer megtétele után a Vaskapun (Demirkapi) átcsorogva folyik Thesszalonikitól nem messze az Égei-tengerbe. Thesszaloniki reprezentatív kapuját, a dél-nyugatira nyíló Aranykaput Vardar kapunak hívták a népek.
Azok a bizonyos vardarióta türkök Anonymus szerint nem mások, mint Soba- mogerok, azaz Csaba magyarjai.
A bizánci források katonáskodó népnek írják le őket, a császári testőrség tagjai voltak egy időben.
(Miracula S. Demetrii szerint a Csaba-hagyomány a székelyektől kerülhetett a krónikáinkba. Anonymus korára már egybemosódott Kuber és a szovárdok elköltözésének emléke, ezért említi a krónika, hogy „Csaba” és „Sobamoger” nevű népe Görögországba költözött, Neopatras város környékére. Megerősíti ezt a bizánci püspökségek jegyzéke, a Notitia Episcopatuum, mely valóban említ egy Cutziagri, azaz Kutrigur nevű püspökséget, mely Neopatras metropolitához tartozott, ahogy ezt rögzíti Aubertus Miraeus 1613-ban Antwerpenben megjelent könyvében.)
Népüket a bizánciak szerződéssel telepítették le. Nyelvüket és származásukat türknek mondják. Tudjuk, hogy a türk a hunok egyik csoportjának adott bizánci elnevezés.
Bíborban született Konstantin a birodalom kormányzásáról írt művében Atillát az avarok királyának említi!
Menander protector írása szerint Tiberios cézár követséget küldött a türkökhöz, 575 vagy 576-ban. A türkök uralkodójához, Turxantoshoz a követséget bizonyos Valentinos vezette. A türk kagán saját rabszolgáinak nevezte a varchonitákat, akik a Hebroson (ez ma a Marica folyó) menekültek át a bizánciakhoz, kikerülve, elkerülve korábbi elnyomóik büntető hadjáratát.
Előbbi néhány érdekes példán szerettem volna bemutatni, mennyi minden javítani valónk van! Nem toldozgatásra, foltozgatásra van szükség, hanem a magyar őstörténetünk újraírására.
Halasy-Nagy Endre
Megjegyzés az Ob der Ennsről (a Wikipédia szerint):
Az az Óperencia szó használatáról ismert első feljegyzés 1773-ból datálódik, aminek egyik kézenfekvő magyarázata az lehetne, hogy a szó ennél nem sokkal régebbi, de tény, hogy a népköltészetünk iránti tudatos érdeklődés a 18. század közepe tájára tehető irodalmunkban és közgondolkodásunkban így a témával kapcsolatos feljegyzések többnyire csak később születtek.
A Magyar néprajzi lexikon Kunszery Gyula kutatásaira hivatkozva idézi Tárkány Béla 1846-os, karlsbadi és gasteini útjáról szóló naplóbejegyzését: „A meséshírű Oberenczián keresztül estére Mölkbe értünk.” Ez arra enged következtetni, hogy az Óperencia Felső-Ausztria tartomány német nevének („Österreich ob der Enns”, vagyis az Enns folyó feletti Ausztria, ugyanis Alsó- és Felső-Ausztria határa a Duna jobb parti részen az Enns folyó volt) félrehallásával kapta nevét, az Óperenciás-tenger a feltételezések szerint a salzkammerguti tavakkal azonosítható. A kifejezéseket valószínűleg az alsó-ausztriai Welsben állomásozó magyar huszárok használták először „távoli hely”, illetve „az ismert terület határa” értelemben. Ha Óperencia Felső-Ausztriát jelenti, úgy a túl az Óperencián kifejezés a napóleoni háborúk korának katonái számára a Habsburg Birodalmon túli országokat, vagyis a külföldet jelentette, ahová háborúba kellett menni.
Kép: trekhunt.com
