A nyelvújítás vezéralakjáról, Kazinczy Ferencről (1759-1830) nyílt állandó kiállítás Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában. Nyiri Péter múzeumigazgatónak tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Igazgató úr, a Szokott ösvényen szokatlanul címet viselő, történetmesélő kiállítás az embert és az alkotót mutatja be. Hogyan érzékeltetik, hogy ez a XVIII-XIX. századi magyar géniusz nagyon is XXI. századi?
– Kazinczy teljesítményével (az irodalmi nyelv és stílus megújítása, az ízlés formálása) és emberi példájával (a nehézségek ellenére is lehet értékes-hasznos életet élni, a hazát szolgálni) hat: ma is hat, kortársunk tehát, akihez fordulhatunk. Kazinczy kora egyik legsokoldalúbb személyisége volt, története nagyon tanulságos, nagyon gazdag, elgondolkodtató és ösztönző is egyszerre, fontos magyar történeteink egyike, melyet minden nemzedéknek el kell mesélnünk. Kazinczy folyamatos alkotóvágyban égett (s tüze „soha nem lankadott”), és állandóan a művelődésre: önmaga és mások művelésére törekedett.
Ha kellett, véréből, rozsdából vagy cseresznyeléből készített tintát a börtönben, azzal írt, s túlélte a fogság 2387 napját, Széphalmon hét gyermeket nevelt, küldte leveleit szerte az országba, tábort szervezett, hálózatot alakított, ízlésújító munkájával segítette a magyar nyelv ügyét. S előkészítette az utat a világirodalmi rangú magyar alkotóknak: Petőfinek, Aranynak, Jókainak. A művészetnek, általában a kultúrának életgazdagító, a „lelki valóba vezérlő” hatása van, a műveltség az egyént és a közösséget, a nemzeti közösséget is emelni tudja.
A teljes interjú.
Kép: magyarkurir.hu
