“Nem szabad a jobboldal kritikáját uszításnak, a baloldal bírálatát pedig a szólásszabadság legitim cselekedetének tekinteni.” Benjámin Netanjahu, az izraeli átmeneti kormány vezetője szerint a szabad véleménynyilvánítás nem uszítás. A miniszterelnök hangsúlyozta: megpróbálják erőszakosnak és a demokráciára veszélyesnek bemutatni a jobboldalt Izraelben.
A Haarec című izraeli újság hírportáljának vasárnapi beszámolója szerint Netanjahu felszólította híveit, hogy “ne féljenek nekimenni” az újságíróknak, akik állítása szerint baloldali propagandában vesznek részt. A Likud párt vasárnapi frakcióülésén kijelentette: ha megalakul a Bennett-Lapid kormány, akkor azt nagyon gyorsan megdöntik.
“Nem szabad a jobboldal kritikáját uszításnak, a baloldal bírálatát pedig a szólásszabadság legitim cselekedetének tekinteni. Ezzel megpróbálják a jobboldalt erőszakos és a demokráciára nézve veszélyes keretbe foglalni”- mondta más politikusok és különösen a jobboldali Jobbra párt parlamenti képviselői elleni fenyegetések fokozódása kapcsán.
“Minden oldalon elítélünk minden felbujtást és erőszakot, még akkor is, ha mások hallgatnak, amikor tombol az uszítás ellenünk, mint szombat este is” – mondta Netanjahu, utalva a Balfour utcai rezidencia mellett közel egy éve minden szombat este távozását követelő tüntetőkre.
“Az ország történelmében és véleményem szerint a demokrácia történetében a legnagyobb választási csalásnak vagyunk tanúi” – mondta, utalva a várhatóan hamarosan megalakuló Lapid-Bennett kormányra.
“Van néhány nyomozóm, akik még soha nem láttak ekkora átverést, az emberek becsapva érzik magukat”- tette hozzá. “Lehetetlen befogni a szájukat, tilos letiltani a Facebook- és Twitter-fiókokat, hogy elhallgattassák a csaló kormány elleni kritikákat” – fogalmazott Netanjahu az izraeli parlamentben, a kneszetben tartott frakcióülésen.
Netanjahu úgy vélte, hogy az új, “terrorista támogatóktól függő baloldali kormány” nem lesz képes szembenézni az Izrael előtt álló kihívásokkal, és nem lesz képes biztosítani az ország jövőjét.
Netanjahu kijelentései röviddel azt követően láttak napvilágot, hogy bejelentették, hogy a kneszet őrsége a rendőrséggel egyeztetve személyes őrséget rendelt ki a Naftali Bennett vezette Jobbra (Jamina) párt két képviselője, Nir Orbach és Idit Szilman védelmére is.
Az elmúlt napokban mindketten életveszélyes fenyegetéseket kaptak, miután pártjuk elnöke, Naftali Bennett és a centrista Van Jövő (Jes Atid) párt elnöke, Jair Lapid aláírták a koalíciós megállapodást.
MTI