A költészet napja – Balassi Bálint

NEGYVENHARMADIK
A FÜLEMILÉNEK SZÓL

azon nótára, Altera inventio

1
Te, szép fülemile, zöld ágak közibe
mondod el énekedet,
De viszont azellen az én veszett fejem
mond keserves verseket,
Kiket bánatjában, szerelem lángjában
szép Juliáról szerzett.

Kép: Győrfi Sándor domborművewikimedia

2
Mennybéli szép harmat tégedet mosogat,
éngem penig könnyhullás
Szüntelen nedvesít s bánattal keserít,
hogy oly kemény, mint a vas,
Az én szép Juliám, kitől jómot várnám,
hogy lenne már irgalmas.

3
Az hév verőfénnek mivoltát nem érzed,
mert ülsz híves árnékban,
Éngemet peniglen gyújt buzgó szerelem,
sülök, fűlök lángjában;
Te szabad vagy, repülsz, hol akarod, szállsz, ülsz,
nem úgy, mint én e vasban.

4
Örömmel és szépen csak tavaszidőben
szép énekeket mondasz,
Énnékem peniglen mind nyárban, mind télben
versem oka csak panasz,
Kínomat számlálom, Juliát imádom,
dolgom nékem mind csak az.

5
Lengedező szellő s híves tiszta idő
tégedet gyakorta hűt,
Éngemet viszontag örökké való lang
olthatatlanképpen fűt,
Kegyetlenségével, Julia szemével
nagy szerelem üttön-üt.

6
Vagy te egészséges, én peniglen sebes
szerelem nyila miátt,
Énekelsz víg szóval, nem mint én, bánattal,
mert nem is érzed kínját
Az szép Juliának, kinek szép voltának
adta lelkem meg magát.

7
Jobb, és mindenekben különböz éntőlem
te boldog állapotod,
Egyenlők csak ebben vagyunk mi mindketten,
hogy énekedet mondod
Te is, szinte mint én, s fogyhatatlanképpen
csak arra vészed gondod.

8
Juliát gondolván és szavát hallgatván
egy kis fülemilének,
Juta bús elmémben ez ennéhány versben
rendeltetett kis ének,
Kiben állapotja megtetszik mivolta
igazán életemnek.

mek.oszk.hu